A kilencvenes években jelentős szociológiai és szociolingvisztikai vizsgálatok indultak annak feltárására, hogy milyen az országhatárokon kívül rekedt magyar nemzeti közösségek helyzete. Ezek a vizsgálatok kiterjedtek a demográfiai-etnikai viszonyokra, a jogi, politikai és gazdasági helyzetre, az identitástudatra és az identitás változására, a nemzeti és történelmi tudatra, az iskolázottságra, a műveltségi szintre, a nyelvi helyzetre, a nyelv állapotára, a nyelvhasználatra stb. Az egész magyar nyelvterületre kiterjedő A magyar nyelv a Kárpát-medencében a XX. század végén című összehangolt kutatási program eredményeit összegező sorozat kötetei sorra jelennek meg. /Csenicskó István: A magyar nyelv Ukrajnában /Kárpátalján/, Budapest, 1998; Göncz Lajos: A magyar nyelv Jugoszláviában (Vajdaságban), Budapest-Újvidék, 1999; Lanstyák István: A magyar nyelv Szlovákiában, Budapest-Pozsony, 2000./ A vizsgálat egyértelmű megállapítása, hogy a magyar nyelv a környező országokban alárendelt státusban van. Használata emiatt csak szórványos a hivatalos szférában /magyar többségű önkormányzatokban/, jelentős mértékben korlátozott nyilvános fórumokon és munkahelyen. A korlátozással együtt jár a nyelvi alapú hátrányos megkülönböztetés, a megfélemlítés és a megszégyenítés. Ennek a függő, kiszolgáltatott helyzetnek Szlovákiában és Jugoszláviában nyomatékot ad a hatályos nyelvtörvény. Az utódállamok az offenzív, sőt néha agresszív nyelvpolitikához csatlakoznak. A cél az elszigetelés az anyaországtól, a szándékos szétszórás, néha a kollektív bűnösség vádjával, a kiszorítás a társadalom fontos területeiről, pozícióiból. A román hadseregben továbbra is gyakori a magyar fiatalok megszégyenítése, megalázása, a nyelvi tiltás. A magyar többségű régiók igazgatása, többségi felügyelete egy belső gyarmati rendszernek felel meg /kizárólagos államnyelvi igazgatással, fokozottabb katonai és rendőri felügyelettel, például 1990 után szinte minden székelyföldi faluban csendőrlaktanya épült, de iskola vagy tanári lakás nem/. A kilencvenes évek elején egyes nyelvészeknek az volt a véleménye, hogy a kisebbségi nyelvváltozatok szétfejlődnek, eltávolodnak a magyarországitól. A terepkutatás azonban igazolta, hogy a magyar nyelv megőrizte viszonylagos szerves egységét. A nyelvi különbségek pedig áthidalhatók a nyelvi kodifikáció kiterjesztésével. A külső régiók nyelvhasználata archaikusabb, mint a centrumé. Ez sok esetben tartósabb nyelvi hagyományt, nyelvi értéket jelent. A hiányzó vagy töredékesen meglevő szint éppen a közéleti-szakmai szint. Az egyetemi szakoktatás hiánya eredményezte, hogy a szaknyelvi terminológiák különfejlődtek és leépültek. Székelyföldi szakiskolákban például magyar anyanyelvű tanárok tagadják meg szakmájuk magyar nyelvű oktatását arra hivatkozva, hogy nem ismerik a magyar szaknyelvet. Sürgető feladat az intézményteremtés és a szaknyelvi rehabilitáció és képzés. A kisebbségi kétnyelvűség bevezeti a nyelvi asszimilációt. Meghatározó az iskolai oktatás nyelve, a szűkebb családi környezet nyelve, valamint a munkahelyi környezet. A jövőt tekintve negatív tényező a demográfiai mutatók kedvezőtlen alakulása, a vegyes családok számának növekedése, a nagyvárosokba költözés. Az etnikai arányok megváltoztatásának szándéka ma is fontos eleme minden szomszédos ország nemzetpolitikájának. Rontja a nyelvmegtartás esélyeit a magyar nyelv alárendelt jellege, az etnicista oktatáspolitika, a helyi önkényeskedés, a magyarellenes közhangulat, a publikusan és intézményesen megnyilvánuló magyargyűlölet, az elfogult döntések az igazságszolgáltatásban, a magyar nyelv, a magyar kultúra megbélyegzése. Általában aggasztóan csökken az iskolázottsági és műveltségi szint a magyar közösségekben, nagyobb arányú a tehetséges gyermekek elkallódása. Erdélyben ma mintegy ötvenezren államnyelven, románul végzik tanulmányaikat. Vannak ortodox magyarok, magyarul már nem tudó protestánsok, illetve katolikusok. Az elmúlt évtizedben ugyanakkor gyarapodtak a nyelvhasználat alkalmai és színterei: létrejöttek magyar intézmények. A sajtó és tömegkommunikáció erősítette a nemzeti kapcsolatot. Bővültek az anyanyelvi oktatás intézményes keretei. A Magyar Tudományos Akadémia újra a magyar nyelv fő intézményévé vált, szervezi, támogatja a kisebbségi szellemi műhelyeket, irányítja a közös nyelvi tervezést. /Péntek János: A kisebbségi magyar nyelv helyzete, állapot és esélyei. = A Hét (Bukarest), márc. 6./
